Hittanversenyek - Kalocsai Református Egyházközség

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Galériák > Képgalériák




A Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye
gyülekezeti hittanversenye
Helvécián 2013-ban


Május 11-én került megrendezésre egyházmegyénk szokásos hittanversenye Helvécián. Természetesen ismét indultunk, hisz mindig jó a megmérettetés, de különösen is a találkozás a megye többi hittanosaival. Az öt főből álló csapatunk ismét kitett magáért: összesítésben bronzérmesek lettek, de az igazi „mérőt”, a lexikális tudásról számot adó akadályversenyt megnyerték, első helyezettek lettek! Gratulálunk Nekik és felkészítőiknek, büszkék vagyunk Rájuk!


A Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye
gyülekezeti hittanversenye
Kecskeméten 2012-ben


Kecskeméten került megrendezésre 2012. május 19-én az egyházmegyei hittanverseny. 10 fős csapatunk lelkesen készült heteken keresztül a még felnőtteket is megpróbáló megmérettetésre. A verseny témái nem voltak könnyűek: Só és világosság, Megbékélés és ítélkezés, Kincsek a mennyben, A sziklán épült ház, Az aratnivaló sok, Verebecskék,  Emberhalászok, A templomadó. Nem csupán bibliai témájú kérdésekre kellett válaszokat keresnünk, hanem egy-egy témához történelmi, irodalmi témájú kérdések is kapcsolódtak. A verseny napján izgatottan indultunk útnak: vajon hogyan sikerül bizonyságot adni tudásunkról? A nap végén igazán hálás szívvel távoztunk Kecskemétről, hiszen az előkelő második helyezést érte el csapatunk. A verseny után megnéztük a református templomot, hazafelé pedig egy finom fagyival ünnepeltük eredményünket. Jövőre újra nekifutunk a versenynek! A csapat tagjai: Szabó Liza, Dienes Ildikó, Dienes Dominika, Szőnyi Sára, Baczúr Annamária, Tapolcsányi János, Taskovics Lőrinc és Bálint, Zohreh Ashlin és Dobos Lajos. GRATULÁLUNK nekik! Örülünk, hogy gyülekezetünk jó hírét öregbítették.

A Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye
gyülekezeti hittanversenye
Dunavecsén 2011-ben


   A 2011-es egyházmegyei hittanversenynek a Dunavecsei Református Egyházközség adott otthont május 14-én szombaton. A versenyre a Református Kollégium termeiben került sor. "Hajózni pedig kell" (Navigare necesse est.) - ez volt a nap jelmondata, melynek fényében a tavalyi kalocsai helyszínről hajóztak tovább a résztvevők Foktőre, Uszódra, Dunaszentbenedekre, Géderlakra, Ordasra, Dunapatajra és végül megérkeztek Dunavecsére. Ezekben a "helységekben" a versenyzőknek számot kellett adniuk Jézus példázatairól. A verseny anyaga 20 példázat volt. A nem könnyű bibliai részek nagy kihívást jelentettek a mi csapatunknak is, de a jó Isten megáldotta a több hetes felkészülést és gyülekezetünk csapata a második helyezést érte el ezen az izgalmas versenyen. Két extra feladattal is meg kellett birkózniuk a csapatoknak: egy hajót kellett elkészíteniük tetszőleges anyagból, melynek annyi részből kellett állnia, ahány csapattag van. A másik feladat pedig a következő volt: egy példázatot jelenet formájában elő kellett adniuk. Persze ezt meg kellett írni, jelmezzel, díszlettel készülni és megtanulni. Mi az irgalmas samaritánus példázatát dolgoztuk fel, melyet átültettünk saját korunkra. Így lett az irgalmas samaritánus egy vagány, de jószívű emós.
Örülünk a szép eredménynek és gratulálunk a csapat tagjainak!
(Taskovics Lőrinc, Szőnyi Sára, Dienes Dominika, Dobos Lajos, Tapolcsányi János, Török Rebeka, Henzel Erik, Baczúr Annamária, Szarvas Lúcia, Dienes Ildikó, Szabó Liza). Köszönjük a felkészítők lelkiismeretes munkáját!

A Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye
gyülekezeti hittanversenye
Kalocsán 2010-ben


    2010. május 08-án gyülekezetünkre került a sor, hogy megszervezze és lebonyolítsa egyházmegyénk gyülekezeti hittanversenyét. Lelkészek, hitoktatók, gyülekezeti tagok lelkesen készültünk erre a szép alkalomra.
A versenyre 11 gyülekezetből jöttek, összesen 160 gyermek vett részt lelkészeikkel, hitoktatóikkal, kísérőikkel. Alsós és felsős kategóriában lehetett indulni.
A regisztráció és a közös éneklés után a gyerekeket egy utazásra invitáltuk az apostolok korába.
Az Apostolok Cselekedeteinek nyolc kijelölt története alapján a versenyzők nyolc állomáson, nyolc helyszínen adhatták bizonyságát tudásuknak. Így Jeruzsálemben egy ünnepre érkezett zarándokkal találkoztak, a Gázába vezető úton együtt kocsikázhattak az etióp kincstárnokkal, a damaszkuszi úton Anániás tanítvánnyal beszélgethettek, Cézáreában egy istenfélő katonával, Lisztrában egy lisztrai emberrel találkoztak, Filippiben a bötönőr rövid időre kalodába zárta az utazókat, Efézusban egy felháborodott ötvös várta őket és végül egy kalandos Rómába tartó hajóutazáson is járhattak.
Minden állomáson különböző típusú feladatok megoldásával kellett megbirkózniuk. A különböző helyszíneken játékos feladat is várta őket: pl. lángok keresése Jeruzsálemben, a damaszkuszi úton bekötött szemmel kellett egy akadálypályán átmenniük stb.

Három kreatív feladatot is meg kellett oldania a versenyzőknek. Versbe kellett szedni az egyik történetet, egy másikat aszfaltra rajzolni, ill. megadott alapanyagból egy hajót kellett elkészíteniük.
Nagyon szép és sikeres nap volt. A gyerekek élményekkel gazdagon és kis ajándékokkal térhettek haza.
Együttlétünket az a tény koronázta meg, hogy mind a két kategóriában gyülekezetünk csoportjai nyertek.
Gratulálunk nekik, büszkék vagyunk rájuk. Csak így tovább!

Ha tetszett az oldal, ide kattintva kinyilváníthatod tetszésedet!
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz